ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

A KRISZTUSVÁRÁS MOZGALMA KÉPEKBEN

    
  Láttam az emberek több csoportját, melyek mintha kötelekkel lettek volna összekötözve. E csoportokban sokan sötétségben voltak; szemeiket a földre szegezték s úgy látszott, hogy semmiféle összeköttetésben sem állanak Jézussal. Azonban a különböző csoportok között elszórtan voltak egyesek, akiknek arca sugárzott, szemük a menny felé tekintett. Jézustól jövő fénysugarak hullottak rájuk, melyek tündöklő napsugarakhoz hasonlítottak. Egy angyal felszólított, hogy figyeljek és láttam egy angyalt őrködni azok felett, akikre a fénysugár esett; ellenben gonosz angyalok vették körül azokat, akik sötétségben voltak. Majd hallottam, amint egy angyal fennhangon ezt kiáltotta: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája!"
  Dicső fény nyugodott meg e csoportok felett, hogy megvilágítsa mindazokat, akik befogadják. A sötétségben sínylődők közül többen elfogadták ezt a világosságot és örvendeztek. Mások ellenálltak a mennyei világosságnak, mondván, hogy csak félrevezetné őket. A fény elhaladt mellettük és ők sötétségben maradtak. Azok, akik a Jézustól jövő drága világosságot elfogadták, boldogan tapasztalták annak állandó növekedését. Szemeikből szentséges öröm sugárzott szét és tekintetüket mélységes érdeklődéssel felfelé irányították Jézus felé. Az angyal szavával egyidejűleg hallható volt az ő hangjuk is: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája." Midőn ezt a kiáltást hallották, láttam, hogy azok, akik sötétségben maradtak, oldalukkal és vállukkal lökdösni kezdték őket.
  
  Akkor azok, akik a szent világosságot szerették, többen elszakították az őket összekötő köteleket és különváltak tőlük. Mikor ez történt, a különböző csoportokból előkelő és általános tiszteletben álló férfiak váltak ki, akik munkához láttak; némelyek barátságos szavakkal, mások haragos tekintettel és fenyegetésekkel igyekeztek a meglazult köteleket újra szorosabbra fűzni. Ezek az emberek állandóan mondogatták: "Isten velünk van. Mi a világosságban állunk. Miénk az igazság." Kíváncsian kutattam, hogy kik ezek a férfiak s hallottam, hogy prédikátorok és vezető emberek, akik a világosságot elvetették, és azt akarják, hogy mások se fogadják el.
  Láttam azokat, akik a világosságot szerették, amint égő vágyakozással tekintettek a menny felé és sóváran várták Jézus megjelenését, hogy őket magához vegye. Egyszerre felhő borult föléjük s arcuk elszomorodott. A felhő oka iránt érdeklődtem és azt hallottam, hogy ez az ő csalódásuk volt. Azaz idő, midőn Üdvözítőjüket várták, elmúlt s Jézus nem jött el. Midőn csüggedés fogta el a Jézus eljövetelére várakozókat, azok a prédikátorok és vezetők, akiket az imént megfigyeltem, továbbá mindazok, akik a világosságot elvetették, sőt Sátán és angyalai is, - győzelemittasan örültek és ujjongtak.
  Majd egy másik angyal szavát hallottam, aki így szólt: "Leomlott, leomlott Babilon!" Ugyanekkor a kétségbeesett s elcsüggedt lelkekre fényes sugarak hullottak és megjelenését buzgón óhajtva, szemüket ismét Jézusra szegezték. Láttam, hogy több angyal tanácskozott azzal az angyallal, aki Babilon leomlását hirdette. Ezután együttesen kiáltották: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Úgy látszott, hogy az angyalok kellemes hangja mindenhová eljutott. Rendkívül fényes és dicső világosság ragyogta be azokat, akik szerették azt a világosságot, amelyet nyertek. Arcuk mennyei dicsőségtől sugárzott és az angyalokkal együttesen kiáltották ők is: "Íme a vőlegény jő!" Midőn a különböző csoportok között együttesen felhangzott szózatuk, a világosság megvetői
  
  elűzték őket, majd gúnyosan kikacagták és végül haragosan pillantottak rájuk. Isten angyalai azonban kiterjesztették szárnyaikat az üldözöttek fölé, mialatt Sátán és angyalai sötétséggel akarták őket körülvenni, hogy a mennyei világosságot visszautasítsák.
  Majd hangot hallottam, mely az üldözötteknek és megcsúfoltaknak ezt mondta: "Menjetek ki közülük és tisztátalant ne érintsetek!" E felszólításnak sokan engedelmeskedtek, széttépték az őket visszatartó köteleket és elhagyták a sötétben levő csoportokat, azokhoz csatlakoztak, akik már előbb kivívták függetlenségüket s örömmel egyesültek velük. Néhány lélek komoly, szívet tépő imáját hallottam, kik továbbra is a sötétségben levő csoportoknál maradtak. A prédikátorok és vezető emberek ide s tovajártak e csoportok között s szorosabbra húzták a köteleket; de az áhítatos ima hangját még mindig hallottam. Azután láttam, hogy azok, akik imádkoztak, kitárták kezeiket segítségért az egyesült szabad csoport felé, akik az Úrban örvendeztek. Ez utóbbiak, miközben a menny felé tekintettek s felfelé mutattak, így szóltak hozzájuk: "Jöjjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük!" Láttam egyeseket bátran harcolni szabadságukért s végül is széttépték a köteleket, melyek fogva tartották őket. Ezek ellenálltak annak az igyekezetnek, amelynek célja volt a köteleket szorosabbra fűzni s vonakodtak figyelembe venni azt az ismételt biztosítékot, hogy: "Isten velünk van, miénk az igazság."
  Állandóan akadtak olyanok, akik elhagyták a sötétségben lévők csoportjait s csatlakoztak a szabad csapathoz, amely láthatólag a föld felett elterülő szabad mezőn volt. Tekintetük felfelé irányult, Isten dicsősége pihent meg rajtuk s örömmel magasztalták az Úrnak szent nevét. Szorosan egyesültek egymással s mennyei világosság ragyogta be őket. Egy csapat körül olyan lelkeket is láttam, akik a világosság befolyása alá kerültek, de akik azért különösebben mégsem egyesültek a csapattal.
  
  Azok, akik a rájuk ragyogó világosságot szerették, sóváran tekintettek a menny felé, ahonnan Jézus jóakaratú tetszéssel tekintet le reájuk. Sóvárogva várták és vágyták Krisztus megjelenését. Egyetlen habozó pillantást sem vetettek többé a földre. Csakhogy ismét felhő ereszkedett a várakozó fölé, kik fáradt tekintetüket a földre irányították. Kérdezősködtem a változás oka felöl. Kísérő angyalom így szólt: "Újra csatlakoztak várakozásukban. Jézus még mindig nem jött a földre. Jézusért még súlyosabb megpróbáltatásokat kell elszenvedniük. Teljesen szabaddá kell lenniük az emberi tévedésektől és hagyományoktól s egyedül Istenhez és szent Igéjéhez kell fordulniuk. Meg kell tisztulniuk, fehéredniük és próbáltatniuk. Azok, akik elviselik e keserű megpróbáltatást, örök győzelmet aratnak."
  Jézus nem jött alá a földre, miként azt a várakozó, örömteli csapat elgondolta, hogy a szentélyt megtisztítsa azáltal, hogy a földet tűzzel megtisztítja. Láttam, hogy a prófétai korszakokra vonatkozó számításaik helyesek voltak; a prófétai időszámítás tényleg 1844-ben ért véget és Jézus belépett a szentek Szentjébe, hogy a szentélyt az idők végén megtisztítsa. Abban tévedtek azonban, hogy nem tudták, mi a szentély és mit jelent annak megtisztítása. Midőn ismét a várakozó, csalódott csapatra tekintettem, szomorúnak látszottak. Gondosan megvizsgálták hitük bizonyságait, újra átvizsgálták a prófétai korszakokra vonatkozó számításokat, de egyetlen hibát sem fedezhettek fel. Az idő betelt, de hol volt Üdvözítőjük? Elvesztették Őt.
  Láttam a tanítványok csalódását, midőn Jézus sírjához siettek s a holttestet nem találták ott. Mária így szólt: "Elvitték az én Uramat és nem tudom, hova tették őt." Angyalok közölték a gyászoló tanítványokkal, hogy Mesterük feltámadt s előttük halad Galileába, ahová őket is várja.
  Láttam, hogy Jézus ugyanilyen részvéttel szemlélte csalódott kis seregét, amely eljövetelét várta. Elküldte
  
  hozzájuk angyalait, hogy gondolataikat odavezessék, ahol Őt megtalálhatják. Megmutatta nekik, hogy ez a föld nem szentély, hanem a mennyei szentek Szentjébe kell behatolnia, hogy ott engesztelő áldozatot mutasson be népéért s átvegye az országot az Atyától. Amikor ez megtörténik, ismét visszatér a földre, hogy magához vegye őket, hol mindörökké vele lesznek. Az első tanítványok csalódása jól jelképezi azok csalódását, akik 1844-ben várták Urukat.
  Lélekben szemlélhettem azt a magasztos jelenetet, midőn Jézus diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe. Az ujjongó tanítványok azt hitték, hogy most foglalja el országát, s mint hatalmas földi fejedelem uralkodik Izrael felett. A legvérmesebb reményekkel követték királyukat. Pompás pálmaágakat vágtak, ruháikat pedig az útra terítették, amelyen elhaladt. Egyesek előtte haladtak, mások pedig követték, s fennhangon kiáltották: "Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsanna a magasságban!" Az izgalom kellemetlenül érintette a farizeusokat, és azt kívánták, hogy Jézus dorgálja meg a tanítványokat. Ő azonban így felet nekik: "Bizony mondom néktek, ha ezek hallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Zakariás próféta könyve 9. R. 9. Versben foglalt jövendölésnek teljesülnie kellett; de azért a tanítványokra rettenetes csalódás várt. Néhány nap múlva a Golgotára kísérték Jézust s látták, amint véresen eltorzulva csüngött a kereszten. Szemtanúi voltak gyötrelmes halálának és ők helyezték a sírba is. Szívüket megtörte a fájdalom; várakozásuk semmiben sem vált valóra s reményeiket Krisztussal együtt sírba tették. De amidőn feltámadt és megjelent szomorkodó tanítványainak, reményeik feléledtek. Elvesztették bár Mesterüket, de újra megtalálták Őt.
  Láttam, hogy azoknak a csalódása, akik 1844-ben várták az Úr Jézust, koránt sem volt oly nagy, mint az első tanítványoké. Az első és második angyal üzenetében a jövendölések teljesedtek be. Az üzenetek a kellő időben hirdettettek és elvégezték Isten által rendelt feladatukat.
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ